Az apport készség

Ezt hívjuk apport készségnek.

Szeret cipelni, birtokolni. Ösztönös nem belenevelt képesség. Ezzel a képességgel született, de természetesen tanulnia is kellett. "A környezet hatása az örökölt hajlamra" - olvashatod a kiképzéssel foglalkozó szakirodalmakban. Azaz a tanulás, már az alomban elkezdődik. Lehetőséget kell adni a kölyköknek, hogy a benne rejlő képességek kifejlődhessenek. Ezeket az "ösztönös" képességeket használjuk a nevelés, kiképzés során. Természetesen a kevésbé jó apport készséggel rendelkező kutyát is meg lehet tanítani az apport gyakorlatokra, de sokkal, de sokkal több idő alatt, türelmes, kitartó munkával és gyakorlással. 

Az ellenkezője is igaz. A jó apport készségű kutyát el lehet rontani, le lehet szoktatni a tárgyak cipeléséről, annak visszahozásáról.

Zsákmányolni ( ennivalót szerezni- tehát vadászni) a zsákmányt megtartani ( az ennivalót megenni-vagy  a másik kutya elől elrejteni, biztos helyre cipelni ahol nyugodtan megeheti, született, ösztönös ragadozó viselkedés). 

Ami tanult és ezt az anyjától tanulja, hogy a bot, a fa, a rongy mind-mind zsákmány, hiszen az anyja nem tud vadászzsákmányt hozni nekik, mert háziasított kutyaként nem vadászik. Miért maradt meg ez az ösztön, képesség mégis? Azért mert az ember megőrizte, megtartotta, a maga hasznára fordította ezeket a képességeket, tulajdonságokat. Véletlenszerűen vagy tenyésztéssel, szelekcióval, ezeket a tulajdonságokat, képességeket fejlesztette, erősítette, vagy gyengítette. Munkára használta a kutyát.  Majd amikor a napi EREDETI munkára nem volt lehetőség, TALÁLT MÁS TERÜLETEKET ahol a kutyát maga mellett tarthatta. 

Így alakultak a különböző fajták, köztük a rottweiler is. Szolgálati kutyaként, majd sport kutyaként vizsgafeladatok modellezik az életet. Vizsgafeladat az apport tárgy SZABÁLYOS BEHOZATALA ÉS ÁTADÁSA, de az apport készségnek nagy hasznát vesszük a kutya játéka, lefárasztása során is. 

Mi történik a videón? Sétáltunk. Belebotlott ebbe a fába. Felkeltette az érdeklődését, felvette és azonnal haza indult vele ( biztonságos, ismerős helyre szerette volna vinni hiszen az utca idegen hely, nem a természetes közege). Amit én tettem, hogy nem akadályoztam meg, nem szóltam hozzá, csak követtem.  Nem akartam mindenáron megfogni a pórázt sem, csak hagytam, hadd húzza. Néha hátra nézet, látta követem, amikor befordult a sarkon szóval is  megdicsértem, de utána  is szó nélkül követtem. ( volt nálam fényképezőgép, ezért tudtam rögzíteni az eseményt), de nem én irányítottam, csak jutalmaztam a kutya viselkedését. Megálltunk a kapuban, ami zárva volt. Nyitottam a kaput, a kutya várt, majd amikor szabad volt az út, felcipelte a botot a lépcsőre és ott elégedetten letette. Rám nézet, én megsimogattam, okos, mondtam neki kedvesen és adtam még egy sajtkockát is megerősítés képen. 

Majd bementünk a lakásba, ahol ivott, evett. Majd betettem a boxba, hogy azt is szokja. Tudtam, hogy elég fáradt ahhoz, hogy egy kis időt eltöltsön ott, nagyobb háborgás nélkül. 

Így tanul a kutya pozitív megerősítéssel. A jó viselkedésre jutalmat kap, az általa felkínált viselkedéshez kötjük később a vezényszót. (persze csak igen leegyszerűsítve, egy pici részt kiemelve a tanítási elvből)

Itt egy másik megoldás. Elcsíptünk valamit, amit a kutya önmagától tesz és azt szerettük volna ismételtetni vele, a videó felvétel kedvérért. Nem sikerült, de nem adtuk fel. Próbálkoztunk, így-úgy, több módon próbáltuk rávenni a kutyát az apportfa cipelésére. Mikor már lemondtunk róla, Bibi felvette az apportfát és elindult vissza a szobába vele.