Ül és figyelj azaz pozíciók-vezényszavak

 

Zami ülj és figyelj. Az alábbi a fotón, azt a pillanatot látod, amikor a kutya leült és várakozik.  A hangjel, a kézjel és a szemkontaktus igazítja el, mit is kell tennie. Ez az egyszerűnek látszó feladat is öt egységből áll, egy-egy elemként tanulandó! Szemkontaktus, ül, szembe velem tartsd rajtam a figyelmed, türelmesen várakozz míg feloldalak a koncentráció és feladat végrehajtás alól, miközben figyelmen kívül hagyod a környezet ingereit! 



Dobos ül és figyelj. Itt ugyanazt a pillanatot látod, azzal a különbséggel, hogy a kutya várakozik a falatért. Leült, kapott azonnal egy falatot, majd a gazdi várakoztatta, hogy szépen, türelmesen üljön. Dobos meg is tette, mert már megtapasztalta, hogy ha ebben a pozícióban várakozik, jutalmul megkapja az áhított falatot. Nézi is a falatot, nehogy el tűnjön a szeme elől! A tekintete nem éri el a gazdi tekintetét, mert messze is van, meg közben van a falatot tartó kéz. Amikor ezt így gyakoroljuk, a kutyát úgy kondicionáljuk, (alakítjuk ki a feltételes reflexet) hogy később már a testtartásunk, a kezünk ilyen mozdulatára is leül és várja a falatot. Ez nem baj, ha pont ezt akarjuk tanítani, hogy erre a kézjelre üljön le, majd várjon egy kis ideig a jutalomra. Csakhogy a tanítás célja zömmel nem ez, hanem az ül feladat tanítása.

Az emberek tévesen azt gondolják, hogy a kutyát megtanították ülni. Azaz néhány jó ismétlés után tudja a kutya mit is jelent az ül szó! Sőt, azt is tudja, ilyenkor figyelni kell. Mindenki meglepődik később, hogy ez mennyire nincs így. Más helyszínen, más helyzetben, a kutya nem ismétli ugyan ezt. Akkor jön a bosszankodás, hogy a kicsi kutya engedetlen és nem csinálja azt, amit mondanak neki. Pedig nem engedetlen, csak jó eséllyel még a szót nem tanulta meg. Itt még az ember test, kézjele, és a kapott falat alapján rögzítette magában az eseményt! Szóval a tanításból kimarad a szó megtanulása, mert a rutintalan gazdi, azt hiszi a kutya tudja már az ül feladatot! Ráadásul így van ez az összes pozícióval is és így rendre "hibázik" a kutya. 

Ilyenkor jön a makacs, önfejű, direkt nem csinálja, dominálni akar vélekedés, pedig a dolog ennél egyszerűbb, amit nem tanítottunk meg neki azt nem tudja ismételni! 

Ez egy megvezetés utáni ülés ( az alapállás tanításához), a jutalmazás pillanatában. 


Ez egy szemkontaktus felvétel, motivációval, hogy a figyelme a gazdin maradjon! A leüléssel még nem ért véget a feladat, folytatni fogják a tréninget, ahol a kutyának végig koncentráltnak kell lenni, amíg a feloldó ingert ( szó, jutalom,) meg nem kapja. 



Ahhoz, hogy ezek a pozíciók és maga pórázon vezetés, szabadon követés jól sikerüljön és minden helyzetben működjön sokat kell gyakorolni. Azért sokat, mert  a vezényszavakat tanítjuk meg, a szóra való végrehajtás a végső cél. Amíg az nincs meg, a kutya nem fogja szóra végrehajtani, mert a mozdulatok, a szeme előtt levő kép hiányzik neki azaz „nem érti” mit beszélsz. 

De az enyém tudja! -hallom az ellenvetést! Az lehet, hogy az ült már megtanulta, mert azt rengetegszer gyakoroltátok már, de próbáld, a fekszik, áll és egyéb szavakkal 😀 Szemből, melletted állva, majd tőled távolabb, szabadon, póráz nélkül úgy, hogy magad mellett tartod a kezed és állsz mozdulatlanul! 





A fenti videók linkkel, rövid magyarázattal.

Ezen a videón látszik, hogy tanítani kell állni és állásból is lefeküdni

https://youtu.be/jBbhhBv8ZNI

Itt mozgásból ül- fekszik megvezetéssel 

https://youtu.be/xp9aDkOglLs

Nézd itt is, hogy a sokszor gyakorolt elemet ismétli a kutya. A videó vége felé már majdnem állásból fekszik le, de mégsem, mert az ő fejében is úgy állt össze a kép, hogy ül-fekszik egybe tartozó dolog.

https://youtu.be/T4hggm0Pi6g

Helyben - láb mellett falat megvezetéssel. Mozgásban ugyan ez a mozdulat csak azonnal fekvésre késztetjük.

https://indavideo.hu/video/Fekszik_tanitas

BDK Állítás (alappozíció) tanításának lehetőségei lakásban és másként felépítve


Nincsenek megjegyzések: