23/07/12

Hogyan lehet leszoktatni?



Hogyan tudnám a kutyámat leszoktatni? – és itt a gazdik óhaja következik, mely viselkedésről is kellene leszoknia a kutyának. Ezek az elmesélt viselkedések, ösztönös kutyareakciók, amik azért tudnak „rossz” szokássá alakulni, mert a gazdi figyelmetlen, vagy helytelen elvárásokat támaszt a kutya felé. Amikor valamiről „leszoktatni” akarunk egy kutyát, már kialakult, tanult, számunkra kellemetlen viselkedés rögzült. Ezeket a viselkedés elemeket többnyire mi magunk erősítjük meg a kutyában, azzal, hogy nem korrigálunk az első alkalmakkor, vagy hibásan rá is dicsérünk a nem kívánt viselkedésre.
Hiszen már tudja, mindig így csináljuk! Tegnap is, meg majdnem mindig úgy csinálja, de időnként megmakacsolja magát és hiába mondom, nem hagyja abba!- állítják a gazdák.  
Másik gyakori vélekedés gazda részéről. 
Tudja, de látom rajta, hogy direkt nem úgy csinálja, szórakozik velem, vagy átakarja venni a falkavezérséget. 
Bármennyire is okos és értelmes a kutyánk, még nem tudja, még csak tanulja az ember szabályait, az ember elvárásait! Most még a természetes kutyaösztönök működnek, a kutyát ért erősebb inger a döntő, nem a parancsnak, kérésnek való megfelelés!

A kölyök kor, az első hat hónap! 


Persze az okos kutya jelzi, mit szeretne, de a gazdik többnyire nem értik, leginkább félreértik, félremagyarázzák a kutya reakcióját. Írások tucatjai szólnak a kutyanevelésről, de olvasva másként képzeljük el, mint ahogyan a gyakorlatban működik. Nem tudom, mi marad ki az írásokból, vagy mi az a részlet, ami érthetővé teszi egy egy probléma megoldásának módját. Élőben, a kutyával és a gazdával, könnyebb megoldást találni. Ott azonnal látható, ki mit csinál. Azaz a kutya reakciójára, hogyan reagál a gazda. 

Az én tapasztalatom, az, hogy a gazdik későn reagálnak, egy megtörtént „rossz” eseményt büntetnének, azt szeretnék, hogy a kutya belássa, milyen helytelenül viselkedett! Ez álom, édes álom! A kutyának ilyen belátó képessége, erkölcsi érzéke nincs! 

A kutya a jelenben él
Ami most van, ami inger akkor éri arra reagál. KUTYAKÉNT reagál! Használja a testét, a hangját. Szóval testjeleket és hangjeleket ad. Amikor az ember nem reagál ezekre az apró jelekre, az okos kutya tovább megy és felhívja magára a figyelmet! Hogyan? Izgatottan ugrál, rángat, harap, ugat, már amelyik temperamentumos. Amelyik nem az, lehangoltan áll és az emberek azt képzelik, szégyelli magát és megszeppent, mert rossz volt. Megoldás?

Gondold, végig mit csinálsz rosszul? 

Hol veszíted el az irányítást a kutya felett? Mitől lehet türelmetlen, vagy izgatott? Miért nem vagy képes lecsillapítani az izgatottságát, mikor más esetben sikerülni szokott? Mi a fizikai határod, amikor testi erőfölénnyel próbálkozol? Milyen belső energiákkal rendelkezel, amivel a kutyát mentálisan is „kézben tudod tartani „? 
Fontos szabály, hogy a kutya azt nem tudja értelmezni, mit nem szabad, a feladatot úgy érti meg, ha mindig arra kap megerősítést, amit szabad. 
A tilos dolgokért mindig, azonnal büntetés jár! Viszont, ami az ember szerint tilos, az a kutyánál természetes, ösztönös viselkedés lehet, amit tanítással nem lehet kitörölni, csak elfedni valamennyire. Ezért a kutya megváltoztatása helyett, az energiákat a céltudatos, a kutya korához igazított nevelésre kell fordítani. A jelenre koncentrálva, a jövő érdekében.

Csak a felnőtt (2-3) éves kutya lehet fegyelmezett, jól nevelt eb, aki a filmekben látott viselkedésminták alapján képes az emberrel együttműködni. 
A kölyök kor után, a növendék kor (kamaszkor) 6-12 hó, majd a fiatal kor 12-24 hó jön és csak ez után a felnőtt kor! Az első másfél év egy nagyon intenzív tanulási szakasz, hogy utána még tíz év felhőtlen kapcsolat legyen.

02/07/12

Juj, nagyon harap!

Látogatóba jött hozzánk Gerry 4 hónaposan. Zsuzsi gazdinak volt egy mondata, ami egyetlen hiba volt, amit a kutyával kapcsolatban mondott. Juj, nagyon harap! Mit tegyek ez ellen? A mások által szokásos tanács helyett, elmondtuk amit mi szoktunk javasolni. Tenyésztőként, kutyáinkat jól ismerve adunk tanácsot mindig. Aztán egy blog bejegyzést írtam erről a témáról. Bevezetésnek egy szélsőségesen megfogalmazott kérdést írtam le, több évvel azelőttről, hiszen ez örökösen felbukkanó felvetés.  

 
"Most lesz 8 hetes a kis kutyám lassan két hete, hogy nálam van, próbálom keményen fogni, de nem egyszerű kis kan! Ha valami nem tetszik, neki vissza morog és harap is keményen! Mit lehet ilyenkor tenni, mert gondolom az se jó, ha sűrűn kikap? Persze ez csak játék neki, de félek, hogy később, amikor már erősebben harap, és a fogai is nagyobbak lesznek, akkor majd nem lehet neki ez ügyben parancsolni -Idézem a legjellemzőbb vélekedést, a rottweiler kölykök harapási kedvéről." <<<Válaszom erre>>>>
Ebben a korban, még természetes kutya viselkedés, hiszen ha az alomban marad ezt tanulta volna éppen. Hogyan kell kommunikálni, harcolni, meddig mehet el és mikor kell feladni, azaz visszavonulni. Nem kemény kézre van szüksége, de határozott nevelésre, irányításra, amit az ő nyelvén kell elmondani neki.  A harc csak még nagyobb harcot szül. Azt, hogy a te szabályaidat tiszteletben kell tartania, most tanulja, ami kb. 4 hónapos koráig elhúzódhat. Ha rosszul teszed, rosszul neveled, még tovább! 

A játékos harc, a rangsor kialakítása kölykök között! Az embernek az a feladata ebben a korban, hogy szoros kötődés kialakítására törekedjen! Eközben  biztosítani kell a felszabadult játékot, amit a fajtatársaival játszana a kölyök! Olyan sokszor leírtam már, hogy unom ismételni, de muszáj.  Nincs miért előre aggódni! Természetes élettani jelenség, amit ebben a korban az anyján és a testvérein gyakorol, ott éli ki a fogak használatát. A harapás erejét  a játék során tanulja meg szabályozni. 

Harap, és erre a többi kutyától normális kutya reakciót kap. Nem szisszenést, fájdalmas hangot kell imitálni, mert arra másként reagál a kutya, mint az ember. Sírás, vagy jajgatás is lehet, de ekkor számíthat a többiek további agressziójára! A gyengét el kell távolítani! Amikor a kutya határozottan vissza szól, kiáll önmagáért, akkor tisztelni fogják az erejét és a rangsor beáll.  Az embernek sincs más dolga, mint kiállni önmagáért, megmutatni a kutyának, hogy ki az erősebb, ki a vezető! AZ EMBER, az eszétől, az iránytó képességétől vezető, nem a fizikai erő a döntő! Nem leverni, legyőzni kell a kölyök kutyát. A rottweiler harapási kedvét nem kell megszüntetni, nem kell győzni! A GÁTOLT HARAPÁS négy hónapos korára kialakul, ha nem növeled az agresszióját az állandó korlátozással tiltással, büntetéssel. Másik kutyával való játék, labdák, rongyhurkák, hatalmas séták, elterelik a figyelmét a harapdálásról! Leszoktatás után, hogy a bánatban fog munkavizsgán, vagy bármilyen őrző-védő munkában helyt állni? Hiszen amikor kölyök korában csak arra tanítja az ember, hogy harapni tilos, akkor nem is fogja tudni mikor lehet! A játékos harc kivitelezéséhez, tudni kell irányítani a kicsi kutyát. Úgy kell játszani, hogy ne legyen dühös, de azért harcoljon és nyerjen! Viszont, ne kerekedjen fölénk! Ezért nem jó, ha fáj a harapása, mert akkor önkéntelenül is sebezhetők leszünk, egy idő után meg durvák a kölyökkel. Ennek megelőzésére védő kesztyű, vagy egyéb védő ruhában kezdeményezzük ezt a játékot. Jó tudni azt a trükköt hogyan éreztessük a kutyával, hogy mi erősek és céltudatosak vagyunk.
Ez a trükk az anatómia ismerete.
A kutya fej két fő részből áll, a koponya és az orr rész csontjai. Az orr álcsontból és álkapocs csontból áll, ebben vannak a fogak. Az álcsont mozdulatlan, az álkapocs mozog (az álkapocsban vannak az alsó fogak) Ezért ha az álkapocs csontot enyhén lenyomjuk, a kutya nem tud harapni, hiszen felülről nem tud rázárni a kezünkre. Az álcsontot nem tudja akarattal mozdítani, azt csak az ál kapoccsal teheti. Szóval játék közben, ha nagyon harap, nem elrángatjuk, elhúzzuk a kezünket, de betoljuk a kutya szájába, enyhén lefele tartva az álkapcsát. Így helyben tartjuk, nem tud csípni  fogát nagyon bele  mélyeszteni a karunkba! Megszűnik a harapás, de lehet, egy picit vergődik, tiltakozik a kutya. Addig tartjuk lent enyhe kényszerrel, amíg megnyugszik, feladja a küzdelmet, akkor gyorsan elengedjük, felállunk, dobunk neki labdát, plüss állatot, hecc bőrt, vagy adunk juti falatot.

Nem hergeljük fel a kutyát, nem feszítjük túl! Csak annyit játszunk ilyent, amíg nálunk az irányítás! Napi egy harci játék bőven elég. Van, hogy minden igyekezetünk ellenére túlpörgetjük a kutyát, nagyon nem akar leállni néhány ilyen huzakodás után. Akkor ott kell hagyni, helyére zárni, el küldeni, mert fáradt, azért pörög. Amikor ismét kutyatársaságba megy, ezek a játékok már nem szükségesek, hiszen nem kell pótolni semmit. Hat hónapos kortól, meg a segéd játszhat vele harci játékot, a KUTYAISKOLÁN. A gazdának már nem kell. A gátolt harapás 4 hónapos korra kialakul egyébként, ha jól neveljük.